A gumiabroncs vásárlásról

Amikor egy fogyasztó olyan abroncsot vásárol egy adott mondjuk X áruházban, melynek az oldalfalán feltüntetett gyártási dátum legalább egy évnél régebbi időpontot mutat, nyugtalanság valamint gyanakvás lehet úrrá rajta. Európa egyik vezető gumiabroncs gyártója, által lefolytatott tanulmány alapján ilyenkor 2 fő kérdés fogalmazódik meg a kedves vásárlóban. Az egyik, hogy az árut helyesen tárolták-e az eltelt időszak alatt, a másik, hogy a gyártás dátuma mi oknál fogva jóval korábbi, mint a vásárlás időpontja?

 

Az egyik szakértő véleménye alapján amennyiben az abroncsokat helyesen tárolják, akkor állagromlás nem mutatható ki. Az abroncsok nem romlandó termékek, mint például a kefirek. A gyártási folyamatok alatt olyan adalékanyagokat adnak hozzá a gumialapanyaghoz, amelyek jelentős mértékben megakadályozzák az abroncs akármilyen teljesítménycsökkenését.

Az adalékanyagok biztosítják, és egyúttal garantálják is, hogy az abroncs kiegyensúlyozott tulajdonságai megmaradjanak még akkor is, ha esetleg évekig tárolják. És kijelenthető az, hogy ezek az abroncsok ugyanolyannak tekinthetők, mint az új társaik. Még azt is meg kell jegyezni a kedves sofőrök megnyugtatása kedvéért, hogy ha nyári abroncsait eltárolja télire, akkor csak azért, mert pihennek egy pince vagy egy garázs mélyén, még remek módon használható állapotban vannak.

Szakértői vélemények alapján a gyártástól számított öt évvel később is pont olyan teljesítményt nyújtanak az abroncsok, mint ha most gördültek volna le a gyártószalagról. Azt viszont lényeges, hogy csak akkor, ha megfelelő módon tárolják őket. A http://www.kismotorgumi.hu/ oldalon megtalálod a legjobb abroncsot, de itt nem csak újat tudsz venni, használt gumiabronccsal is tudunk szolgálni. Nemcsak autóra, motorra, illetve robogóra is kínálunk gumikat!

Játékok minden mennyiségben! A játékokhoz regisztrálni nem szükséges, így pár kattintás és máris játszhatod, ami neked tetszik, oldalunkon több mint 4658 online játék közül válogathatsz.
A játék tevékenysége egy olyan különleges folyamat ami gyerek szellemi készségeit fejleszti(lásd az erre szakosodott játék típust: készségfejlesztő játékok). A megnövekedett arousal level olyan helyzetbe hozza a gyerekeket a játék során, ahol egyrészt átél különböző érzéseket, eseményeket, majd ezeket lereagálja, és itt kezdődik az igazi dramaturgiai folyamat, az-az a "játék a játékban". Általában az online játékokban játékbárcákat lehet gyűjteni, majd ezeket a játékpénzeket pedig beválthatják a kandidátusok nyereménytárgyakká, vagy egyéb díjakká. Társas jelenségek megkövetelik az interakciót, így például a kétszemélyes játékok egy olyan különleges helyzetet teremt ahol ezen tettek útján beindul a társas gondolkodás forradalma, amit Kant is leírt Prolegomene tanulmányában.
A gyerekek mindig kapaszkodót keresnek, nagyrészt a legnépszerűbb szeretetpótlékok a Tv, a számítógépes online játékok, és az édesség. Oldalunk ezt a kapaszkodót próbálja nyújtani, így remélhetőleg a gyerekeknek könnyebb lesz a felnőtté válás a játékok által...

Az oldal támogatója a www.KaticaMatrica.hu webáruház.

Most lépsz be a Facebook felhasználóddal! Már csak pár pillanat... :-)